Hasznos tapasztalatszerzés

Bajusz Krisztián tudja, hogy a mostani technikájukkal nehéz felvenni a versenyt a kategóriatársak autóival, de maximálisan törekszik mindig a legjobbra, még ha néha be is sikerül egy-két hiba, mint ahogyan ez Magyarbólyon is megesett.

A múlt hétvégén rendezett verseny történései előtt, egy kicsit beszéljünk az év első versenyéről, ami Orfűn volt még márciusban.

A márciusi Orfűn megrendezett Teszt Rally volt nekünk az idei első autózásunk, próbáltunk minél hamarabb “visszaszokni” ismét a versenyautóra. Az első gyorson technikai problémáink voltak, a második gyorson pedig beforogtunk és elvittünk egy lassítót is. Ezután megpróbáltuk ledolgozni a a hátrányt a kategóriatársakkal szemben, ami részben sikerült is, így nap végére mind a 4-es kategóriában, mind pedig az 1600 ccm alatti hátsókerekesek között is felállhattunk a dobogóra.

A magyarbólyi versenyen kettő autóval is képviseltette magát a Bajusz Rallye Team!

Szerencsénkre úgy alakultak a dolgok, hogy kettő autóval is elindulhattunk a magyarbólyi futamon, ami nagy részben Fodor László barátunknak köszönhető!!! Reméljük még lesz alkalmunk párszor így versenyezni! 😊

Milyen élményekkel gazdagodtatok a verseny folyamán?

Személy szerint másodszorra versenyeztem Magyarbólyban. Tavaly is és idén is rengetegen kijöttek versenyt nézni, mindig nagy öröm ennyi ember előtt autózni, valamint a pálya is technikás, szóval összességében mi szeretünk itt versenyezni.

Mi volt számotokra a fontos? A minél jobb eredmény elérése, vagy szórakoztatni a nézőket?

Az orfűi verseny után itt is szerettünk volna minél gyorsabban közlekedni, ami sajnos már reggel veszni látszott a korai zápor és az első gyorson összeakadt váltó miatt. A többi gyorson próbáltunk sietni, de a technika sem akarta és én is hibáztam kétszer is, így örülünk, hogy célba értünk és ismét hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

Hová sorolnád a technikátokat ebben a mezőnyben?

Őszintén megvallva, ebben a mezőnyben a mi technikánk igencsak szerény a kategóriatársakéval szemben, motor, váltó, futómű, gumik szempontjából, de ameddig ezt sem tudom maximálisan kiautózni, addig felesleges az űrtechnika. 😊

Bántóan kevés versenyző adta le a nevezését… Mi lehet ennek az oka?

Nagyon sokan nem szeretik ezt a pályát, a kevés kilóméter, valamint a Mini Rally-s nyomvonal miatt. Én úgy gondolom, hogy emiatt volt csekély a létszám, de mi örülünk, hogy itt lehettünk és remeljük hogy Bakonyán többen leszünk!

Szeretném megköszönni a Családomnak, kifejezetten Édesapámnak, aki minden versenyre tökéletesen felkészíti az autót, az Unicorse Teamnek és a Suzuki Bartának.

 

Comments are closed.