Habparty a kocsiban!!!

PENTA Rally a HERTZ Kupáért 2017 – MARB futam

Nagy Varga Géza – Prígyeni Tiszák Péter ( Lada 2101)

Utoljára a Salgó Ralin beszélgettünk, ami azért már nem most volt. Mi történt veletek azóta?

– A nyarunk kicsit zsúfolt volt, így nem jutott időnk a versenyzésre. A Budapest Ralin szerettünk volna menni, de az sajnos elmaradt… Közben a nyár folyamán építettünk egy M3-as BMW-t, ezzel foglalatoskodtunk – kezdi a beszélgetést NVG.

Múlt hétvégén a PENTA Rally a HERTZ Kupáért 2017 – MARB futamon vettetek részt a Licenszes kategóriában. Milyen céllal neveztetek a versenyre?

– Azután, hogy megtudtuk lesz Eger Rali, ezt szántuk előtte tesztversenynek.

Egy rutinos pilótát ültettél a navigátori ülésbe. 🙂 

– Ahogy említettem, teszt jellegű versenynek szántuk, Petivel (Tiszák) nem mentünk még együtt eddig soha, de úgy gondoltam, hogy kipróbálok egy ilyen felállást is, ami úgy tűnik nem is sikerült rosszul, egy nagyon jó hangulatú versenyt tudhatunk magunk mögött – ezért nagyon köszönöm neki, hogy egész nap helytállt.

Milyen élmények értek a Lábatlan és Bajna között rendezett öt gyorsasági alatt?

– Az élményekről csak annyit, hogy a facebookon már sokan láthatták a feltöltött videót. A negyedik gyorson elindult a központi poroltónk az első lassítónál, így ezt a gyorsaságit úgy teljesítettük, hogy nyomta be a habot ránk. Mondanom sem kell, hogy ez jó kedvre derített bennünket, de így is tudtunk menni egy nagyon jó időt. Úgy gondolom tudtunk egy pontos, jó itinert írni, ami meglátszott az egész napi teljesítményünkön. Kettőnk között is jó összhang alakult ki, na meg persze kellett egy jó kocsi (Nagyon nagy köszönet a fő szerelőnknek, Kotány János Úrnak!), és gumiválasztás is hozzá. A Hankook-os srácok rábeszéltek, hogy próbáljuk ki az EB-s gumit – nagyon jó választás volt!


A dicséretesnek mondható harmadik helyett szereztétek meg a verseny végére, úgy hogy volt olyan szakasz, amikor csak Lencséék voltak nálatok gyorsabbak az R5-ös Skodával!

– Nap végén az időkön mi is meglepődtünk és nagyon örültünk neki.

A Rallye2 mezőnyének még lesz egy egri versenye. Benneteket láthatunk majd a nevezők között?

– A továbbiakban tervezzük, hogy elindulunk a Rallye2 mezőnyében Egerben, bízunk benne, hogy össze is áll minden.

Még egyszer nagy köszönet Tiszáknak (Prígyeni Péter), Kotány Janinak, Sárközi Zsoltinak és Horváth Attilának. Külön köszönet az összes szurkolónak és a sok nézőnek!!!

Comments are closed.