Győzelem, vagy verejtékes küzdelem

A Salgó Ralit még megnyerték, aztán a miskolci verseny technikai átvételére már el sem jutottak, majd a múlt hétvégén rendezett Eger Ralin végigküzdötték a versenyt a rengeteg technikai probléma miatt. Hoffer Zsolt mégis úgy érzi, hogy nagyobb értéke van ennek a negyedik helynek, mint az első versenyen elért győzelemnek. 

A Salgó Ralit megnyertétek, majd Miskolcon már a technikai átvételre sem jutottatok el, és akkor még nem tudhattátok, hogy nem csak a ti versenyeteknek van vége elég hamar…

– Valóban, a Salgó Rally után nem gondoltuk, hogy a miskolci gépátvételre sem jutunk el! Teszt hiányában a szállástól a gépátvételre gurulást szántuk arra, hogy a prológ előtt pár kilométeren visszaszokjak a kezelőszervekhez, a váltóhasználathoz. Sajnos körülbelül nyolcszáz méterrel az átvétel előtt a motor feladta… Bár a mi gondunk lett volna a Miskolc Ralin történt legnagyobb gond! Sajnos nem az volt… Tisztelettel emlékezünk Tóth Zsoltira!

Szereted ezeket a gyors pályákat, amikből összeállt az idei Eger Rally is?

– Régen nem indultunk már az Eger Ralin, hiszen tavaly például a gépátvétel után állt meg a motor… Na mindegy! Jó minőségű, tempós pályák, egyre jobban tetszenek! Azt gondolom jól felkészültünk belőlük, jó itinerünk lett!

Sajnos az első gyorsasági nem indult valami jól a számotokra…

– Finoman szólva nem! A pálya feléig igen jó tempóban tudtunk menni, nagyon élveztük, de Egerbakta előtt körülbelül 1-1,5 km-el harmadikban maradt a váltó. Először azt hittem hajtás sincs. Végül is harmadikban volt és mentünk tovább. 114 km/h volt a végsebesség és a lassú részeken, lassítókban nehéz volt haladni. Sok, nagyon sok benne maradt, egy perc feletti hátrányunk lett.

Másnap az ötödik gyorsasági végéig minden jól nézett ki és elkezdtétek a felzárkózást, majd megint jött a fekete leves és rengeteg időt veszítettetek újra…

–  Sajnos nem volt tiszta az első kör sem, a negyedik gyorsaságin már bal első futómű hibával haladtunk, megint lassan, a tövekbe alig tudtam betenni a kocsit. A szervizünk pokoli sokat dolgozott, hogy minden előjel nélkül érkező gondjainkat megoldja! Köszönjük nekik! Az ötödik gyorsra is futópercre érkeztünk, de a gyors végén az autó már füstölt, a szervónk csöve adta meg magát és alig láttunk a füsttől. A szervó is elment, így igen nehéz volt kormányozni, amely hat-hét szakaszon újabb futómű gonddal párosodott. A hátrányunk nagyon nagy lett!

Az utolsó körben mindhárom gyorsaságin második időt jöttetek Wirtmannék mögött, de a dobogóra már nem sikerült felzárkóznotok.

– A negyedik helyen álltunk még így is, szerettünk volna a dobogóra felférni, de a hátrányunk a kiválóan versenyző Kreicsi Bálinték mögött egy perc felett volt. Nem tudtuk ledolgozni, de élveztük a három gondmentes szakaszt!

Győzelem, vagy szenvedés, körülbelül így lehetne jellemezni a versenyeiteket…

– De jó lenne azt felelni erre, hogy nem így van, de sajnos igaz! Az a fontos, hogy most sem adtuk fel! Az Eger Ralin a Proformance Rally Classic, Fehérvári Csaba vezetésével mindent megtett azért, hogy sikeresen célba érhessünk. Erőn felüli, hihetetlen munkát végeztek, szó szerint saját testi épségüket sem kímélték, hogy az autó minden gyors rajtjában ott lehessen! Ez a negyedik hely nagyobb eredmény, mint a Salgó Rally győzelme! Nagyon köszönöm Csabi, Tomi, Peti bácsi és Oszi!

Támogatóinknak köszönjük, hogy versenyezhetünk ebben a nehéz időszakban! Ismét sokan látogatták meg a Baktai úti szervizparkban kialakított Közlekedésbiztonsági Programpontunkat! Köszönöm csapatunknak, hogy itt is, mint mindig, remek munkát végeztek! Látogassátok meg régi – új honlapunkat a www.policerallyeteam.com oldalt!

A Salgó Rally összefoglalója.

Comments are closed.