Frappáns befejezés

Az évadnyitó Eger Rali után megfáradt a Balics, Borsfai páros Hondájának motorja, amit az Iseum Ralira kicseréltek a tréningautó sokat látott erőforrására… Szerencsére ez a motorcsere nem látszódott az eredményeken. Ákossal beszélgettünk a szombathelyi verseny után.

Hogyan készültetek fel az év első murvás versenyére, ami pluszban még kettő napos is volt a Rallye2 mezőnyének is?

– Az egri versenyen megfáradt motor cseréje volt az első és legfontosabb teendőnk. Sajnos ezek a motorok már nagyon ritkák, így nem maradt más választásunk, minthogy a tréningautó motorját építsük a versenyautóba. Ez azonban már több, mint 330.000 km-t tekert le eddigi pályafutása alatt és még mindig teljesen gyári, soha nem volt megbontva. Izgatottan vártuk tehát, hogy mit fog szólni az ISEUM Rallye támasztotta kihívásokhoz. Ezen felül a Korda Racing csütörtöki tesztjén hangolódtunk a murvás versenyre. Megemeltük az autót, felszereltük a murva kerekeket és imádkoztunk!

Az első napot az abszolút húszban és kategória második helyen fejeztétek be, bár panaszkodtál az autó melegedésére.

– A verseny előtt megbeszéltük a szerelőimmel, hogy a lehetőségekhez mértem próbáljam kímélni a technikát. Ne forgassam 7.000-es fordulat fölé és bánjak vele óvatosan. Ezt nem mindig sikerült betartanom, de igyekeztünk óvatosan és precízen vezetni, hiszen tudtuk, hogy egy hosszú verseny vár ránk. Ennek fényében meg is lepődtünk, hogy kategória első időt sikerült autózni Szelestén. Az autónak folyamatosan melege volt, így a rajt után állandóan felkapcsoltuk még a fűtést is, mert kicsit fáztunk az overálban. A verseny folyamán azonban kiderült, hogy a többi Honda is melegszik, így egy picit megnyugodtunk, hogy ez nem a motor halálának az előjele. Sajnos a gyári hűtők nem bírják ezt az extrém terhelést.

Mi történt veletek a másnapi gyorsaságikon?

– A szombati pályák nagyon tetszettek, így ott kiélvezkedtük magunkat. Úgy voltunk vele, ha az autó kibírja vasárnapig, akkor onnantól kezdve a cél a cél. Ennek megfelelően óvatosan autóztunk, de még így is jó kis csatában voltunk a Hofbauerékkel. Nem szeretek ilyen óvatosan versenyezni, de ez most tényleg egy túlélő verseny volt, ahol nem feltétlenül az győz, aki a leggyorsabb. Lenyeltem ezt a békát és végeztük a dolgunkat.

Sikeresen behoztátok a szombathelyi célba az autót és még a kategóriátokat is megnyertétek!

– Amennyire zötyögősen indult a versenyünk és a felkészülés, annál frappánsabban sikerült a befejezés. A győzelem már csak hab volt a tortán.

Fontos pontokat szereztetek Szombathelyen a bajnokság szempontjából!

– Jelenleg vezetjük a kategóriánkat és a 2WD kupa második helyén állunk. Ilyen szempontból egy fantasztikus hétvégén vagyunk túl, viszont az autót nagyon megviselte a verseny. Szó szerint lóg keze-lába, teljesen elfogyott.

Székesfehérváron újra aszfalt. Melyik talajtípus áll hozzád közelebb?

– Sajnos a székesfehérvári futam számomra kimarad. Nagyon rövid az idő és túl sok a munka az autón. Fáj a szívünk a bajnokság állása miatt, de hoznunk kellett egy döntést. Rajthoz állunk és felrobbantjuk a motort, vagy kihagyjuk ezt a versenyt és egy tökéletes autóval indulhatunk Veszprémben. Az utóbbi verzió mellett döntöttünk, mert ha versenyzünk szeretünk 100%-on autózni és a murvás versenyek a szívem csücskei. Bízom benne, hogy júliusra minden rendben lesz és egy hibátlan autóval szállhatunk újra harcba a pontokért.

Köszönjük az autó felkészítését a Gondi testvéreknek és a kiváló szervizhátteret a Korda Racing csapatának!

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Stravia Kft, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szalai International Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.

 

Comments are closed.