Ez a negyedik helyezés most többet ér egy dobogónál

Nagyszerű hétvégét tudhat maga mögött a Német László – Szabó István páros az Ózd-Salgó Ralin! Hatalmas csatában voltak Bodolai Laciékkal az utolsó méterekig és végül sikerült megszerezni az abszolút negyedik helyet. Különösen biztató, hogy a vasárnapi napon mindössze tíz másodpercre voltak a fiúk az első pozíciótól, több dobogós szakasz eredménnyel. Istvánnal beszélgettünk a verseny utáni napokban. 

Milyen információkkal rendelkeztetek a pályákról a verseny előtt?

– A versenykiírásból értesülve, alapvetően minden pálya ismerős volt mindkettőnk számára és valamilyen formában már versenyeztünk is rajtuk, de nem együtt és nem ezzel az autóval, illetve még az irányok megfordítása is jelentett egy kis újdonságot. Azt már a pályabejárás előtt is sejtettük, hogy a ceredi és a mátrai gyorsaságik lesznek a kedvencek, amihez még hozzásoroltuk a hangonyi szakaszt is az itiner írás után. Az utóbbihoz hozzátartozik még egy érdekesség, amit a futam után meg is osztottunk a facebook oldalunkon, (Német Motorsport, ez itt a reklám helye) mégpedig 2008-ban az akkori ózdi futamon volt hivatalos sebességmérés, ahol Lackó egy „A” csoportos Zsigulival az abszolút ötödik legmagasabb sebességgel fordult el az adott mérési ponton ezen a szakaszon, közvetlenül Turi Tamás után, aki akkor egy Corolla WRC-vel ment.

A szombati napotok nem volt abszolút probléma mentes és a nap végére pozíciót is vesztettetek…

– Az autó tökéletesen működött az egész verseny alatt – amit ezúton is köszönünk a csapatnak. Abszolút harmadik és negyedik időket autóztunk a szombati nap folyamán, kivéve Zabaron, az valahogy nem volt a szívünk csücske. Sajnos a nap végén értesültünk róla, hogy kaptunk tíz másodperc büntetést, állítólag egy lassító érintéséért és ezzel az ötödik pozíciót foglaltuk el a nap végén, igaz csak 2,6 mp-cel az előttünk állótól. Lehet ez egy lecke volt, hogy azokon a szakaszokon is jobban kell teljesíteni, amik nem fekszenek nekünk annyira. De azért megjegyezném a illetékesek felé, hogy nem túl következetes és tényszerű ez a szabály, megérne egy felülvizsgálatot, amíg nagyobb bonyodalom nem kerekedik belőle, mondjuk az ERC futamon.

Amikor vége van az első éles versenynapnak, miről szoktatok csapatszinten beszélni a szálláson a másnapi megmérettetések előtt?

– A csapat nagyon profi, mindenki tudja mi a dolga és ami nagyon fontos, jó a hangulat is, valamint abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mindketten a saját ágyunkban alhattunk minden nap, így a legnagyobb dilemmát a logisztika okozta a hazafele tartó úton, hogyan jutunk le reggel Ózdra és ha minden jól megy, akkor Salgótarjánból vissza. Egy kis spoilerezés – minden rendben ment és ha egy kicsit szűkösen is, de sikerült visszajutnunk.

Eredményes beszélgetésen lehettetek túl az este folyamán, hiszen vasárnap reggel a kazári és mátrakeresztesi gyorsokon rögtön jöttetek egy abszolút harmadik időt!

– Lackót mindig felspannolja, ha a családjával töltheti az idejét (kivéve, ha a kisfia nem engedi aludni éjszaka) és én is megkaptam a biztató szavakat a menyasszonyomtól, így jó hangulatban és magabiztosan vágtunk neki a záró napnak. A tavalyi eredményeket nézegetve, sejtettük, hogy Cereden nagyon szoros lesz a mezőny és mivel a többiek tavaly is mentek itt, ugyanebben az irányban, kicsit tartottunk tőle, de alig több mint három másodperccel volt gyorsabb a legjobb idő, így a másik két pályának köszönhetően szinte ugyanannyi különbséggel fordulhattunk az utolsó körre, mint reggel.

Majd a következő négy gyorsaságin sem adtátok sokkal alább, sőt az előbb említett gyorsaságikon újra harmadik és második időt jöttetek, aminek az abszolút negyedik hely lett a jutalma.

– Végig a saját tempónkat autóztuk felesleges kockázatvállalás nélkül és nagyon élveztük ezeket a vasárnapi pályákat. Lackó azt mondta, hogy jól is jött neki ez a büntetés, mert nyomás alatt jobban tudott koncentrálni – én azért el lettem volna a tíz másodperc nélkül is. Nagy csatában voltunk Bodolai Laciékkal az utolsó gyorsasági céljáig, de a beíróban nagyon örültünk látva az eredményt.

Kijelenthetjük, hogy odaértetek a mezőny elejéhez?

– Azt beszéltük a verseny után, hogy ez a negyedik hely értékesebb számunkra, mint a miskolci harmadik, mert sokkal közelebb voltunk az elejéhez, mint eddig bármikor. A második nap összesen tíz másodpercet kaptunk Vince Feritől, ami azért már annyira nem tragikus. A lehetőségeinkhez mérten próbálunk egy ritmust tartani és tanulva a hibákból fejlődni a versenyekre. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk és ezen a futamon is kiegyensúlyozottan tudtunk versenyezni. Az eddigi négy futamból, ahol célba értünk, sikerült mind a háromszor pódiumon végezni és az egri szakasz eredmények is biztatóak voltak. Természetesen szeretnénk tovább gyorsulni, de erre a kérdésre majd térjünk vissza az év végén. Remélem lesz rá lehetőségünk.

Szeretnénk köszönetet mondani a partnereinknek. A csapatnak a kiváló munkáért. A családunknak a biztatást és a türelmet, valamint mindenkinek, aki figyelemmel kíséri a csapat mindennapjait.

                                  ZOLGERTRANSZ KFT.

Comments are closed.