Esőtáncot jártak álmukban

Géringer Zoltán és Andráskó István párosa nagyon örült a szombat reggeli nedves körülményeknek az idei Baranya Kupán, hiszen az Ő technikájukkal ez az egyetlen esélyük a többiekkel szemben. Árpádtetőn sikerült megszerezniük életük első abszolút szakaszgyőzelmét is, ami már csak hab volt a tortán ezen a versenyen.  Az utolsó körre egy deka nem maradt a szervóból, így próbáltak arra figyelni, hogy Foczkóék ne érjék be őket! Mindmáig hihetetlen, hogy ezzel a kocsival ismét a Rallye2 dobogóján állhatnak. Zolikával beszélgettünk a verseny után. 

A Miskolc Ralin aratott győzelmetek után beszélgettünk utoljára. Azóta volt egy Székesfehérvár Rallye, ahol ti is indultatok. Hogyan sikerült az a verseny?

– A Fehérvár ralink pocsékul sikerült… Melegedett az autónk már a pályák felétől, figyelni kellett, nehogy túlságosan felmelegedjen, de ez olyan szinten nem befolyásolt minket, mint amennyire rosszul sikerült.

A Baranya Kupa pályáit mennyire szereted?

– A Baranya Kupa pályáit illetően sokan úgy emlegetnek minket, hogy otthon vagyunk. Nem. Mi nem vagyunk otthon. A pályák egy részét ismerjük persze és mentünk már rajtuk, de minden egyes verseny, minden egyes adott körülmény, akár tizedszerre is tud újdonságot hozni. Összességében szeretjük a pályákat, bevállalósan kell menni rajtuk, ami nekünk nagyon kell, hiszen a technikai hátrányunk az hatalmas sajnos a többiekhez képest.

A pénteki nap folyamán egy prológ és egy gyorsasági szakasz várt rátok. A tizedik hely a realitás volt?

– A prológon legurultunk, nem kellett ott világot megváltanunk, a nézők leginkább nem ránk voltak kíváncsiak, hanem a látványosan autózó Ladásokra. Kíméltük a hajtást, lecsorogtunk. Tudtuk, hogy az az eredmény nem lesz tartható. A hosszúhetényi gyors zobáki részét igyekeztünk elvállalni, hiszen tudtuk, hogy a jó minőségű széles aszfalton felfelé rengeteget fogunk kapni. Összességében bíztam abban, hogy beférünk az első tízbe, szerencsére nyugodtan feküdtünk le aludni.

Éjszaka viszont esőtáncot járhattatok, hiszen reggelre vizes pályák fogadtak benneteket, ami nektek és a technikátoknak nem egy hátrány.

– Miskolc után ismét ránk mosolygott a szerencse. Igen, én az esőt szerencsének hívom. Míg mindenki a száraz viszonyokért imádkozik, én pont az ellentettje vagyok. Eger után rájöttem, hogy rettenetes hátrányban vagyunk az autó miatt, amiért nem vagyok szomorú, hiszen a Rallye2-ben versenyezhetek, amiről sokan csak álmodoznak. Visszatérve, igen, álmomban lehet éppen esőtáncot jártam… 😀 Nagyon megörültem, hiszen felcsillant az alagút végén a fény, de tisztában vagyok azzal is, hogy ezek a körülmények sokkal, de sokkal veszélyesebbek, mintha “csak” szárazon mennénk, így még jobban oda kell figyelnünk.

A vizes pályákon feljöttetek az abszolút második helyre, majd kisütött a nap és száradásnak indult az aszfalt…

– Az abszolút második helyet nem nagyon tudhattuk magunkénak egy pillanatig sem, hiszen Tim Gáborék Opel Adam-jével aligha tudjuk felvenni a versenyt, még akkor sem, ha nekik hiányzik egy sebességi fokozat. Nem kevés különbség van az autók között. A vizes pályákon sikerült jól letalálnunk, néhol talán kicsit túl bátran is, de egy percig sem bánom. Sikerült életünk első gyorsaságiját is megnyernünk, ami Árpádtetőn történt, számomra egy klasszikus, zseniális pálya, kis hazánk top öt legjobb pályájában benne van szerintem. A szárazabb körülmények között is sikerült egész jókat jönnünk, de ez köszönhető annak is, hogy sajnos sok versenyzőtársunk feladni kényszerült a versenyt.

Az utolsó gyorsaságikra egy kis “kondíció javítás” is belefért. 🙂

– Szombat reggeltől gondjaink voltak a szervónkkal és imádkoztam érte, hogy bírja ki a végéig, de sajnos nem bírta ki. Az utolsó körön a szerviz és az első szakasz között, ami egy rövidke etap, sajnos már éreztem, hogy semmi sincs a rásegítésből, így magamra maradtam. Nem jelentett nagy hátrányt, próbáltam nagyon figyelni arra, hogy ne veszítsünk emiatt időt. Szerencsére sikerült nagyobb veszteség nélkül túlélnünk. 🙂

A mecseki kalandotok vége egy abszolút harmadik helyezés lett!

– Ha valaki verseny előtt ezt az eredményt felajánlja, azonnal aláírom. Nagyon boldog vagyok, hiszen ismét bizonyítottuk, hogy egy összesen három személyes csapattal, kis költségvetésből, kis autóval, mindennemű sztárkodás nélkül is tudunk jó eredményt elérni. Büszke vagyok a “csapatunkra”! És köszönet jár édesapámnak, Jani bácsinak, hogy minden versenyre olyan autót kapunk, amivel sikeresen célba tudunk érni!!




Comments are closed.