ORB

Értékes pontokkal tértek haza

Hibján Jociék fontos pontokat szereztek a számukra kalandosra sikerült Iseum Ralin és már gőzerővel készülnek a jövő hétvégén rendezendő Székesfehérvár Ralira.

Hogyan készültetek fel az év első murvás versenyére?

– Az eddigieknél több időt fordítottunk a felkészülésre, részt vettünk a verseny előtti teszten, ahol megtaláltuk a jó beállításokat.

Az első napotok igencsak kalandosra, izgalmasra sikeredett, a csomagtartó ajtótok miatt…

–  Az első napunk eredményes, de annál izgalmasabb volt. Igyekeztünk meghúzni az elejét, sikerült eredményesen zárni a napot. A rally katlanban elhagytuk a hátsó ajtó alsó részét, mert elszakadtak a zsanérok. A kis feleségemnek köszönhetően sikerült megtalálni, így az utolsó körre visszakerült a helyére. (Még én egy kört mentem a rally katlanban, a feleségem kettőt futott. 🙂  )

A “csomiajtós” kalandot félretéve, mi történt veletek az első napon?

–  Az első napot technikai problémák nélkül sikerült teljesíteni, a nap végére jelentős előnyre tettünk szert.

Vasárnap kettő igencsak hosszú gyorsasági várt rátok.

– Vasárnapi napon beosztottuk az előző napi előnyünket, kíméltük az autót.

Sikeresen célba értetek, ezen a változatos versenyen!

– Nagyon örültünk a célba érkezésnek, ezután a hosszú és kemény verseny után. Értékes pontokat hoztunk haza, ami sokat jelent a bajnokságban.

Nagyon közel van már a Székesfehérvár Rali. Lesz valami változás a csapaton belül?

– Elkezdtük a Székesfehérvár Rallyra a felkészülést, az autó már át van építve aszfaltra. A verseny előtt szeretnék még egy aszfaltos tesztet, mert fontosnak tartom.

Médiapartnerünk: Cornexim Kft., ABT Roll Kft., Szimita Trade Kft., Fehértó-Trans-Snack Kft., Gerda Trans Kft., Hunovatrans Kft., K+K Spedit Kft., Kelet Power Kft., Nyírségtefu 2009 Kft., Kompressor Varga-Gh Kft., Varga IC BT.

Comments are closed.