Egy álom vált valóra!

Mihályi Zsolt “Mihi” sok évi MARB-ozás után a tavalyi évben már kipróbálta magát a Salgó Ralin előfutóként a Rallye2 mezőnye előtt, a mostani Eger Ralin viszont már a mezőnyben, éles körülmények között mutathatta meg magát. Zsoltnak egy régen dédelgetett álma vált valóra ezzel a versennyel és reméli, hogy lesz folytatása! 

Ha jól tudom, az első Rallye2-es versenyedre készülődtél az Eger Rallye előtt. 🙂

– Hát a tavalyi évben már volt egy előfutásunk a Rallye2 mezőnye előtt, a Salgó Ralin, de élesben igen ez volt az első versenyünk, amivel egy álmom vált valóra! 🙂

Volt benned drukk, lámpaláz a verseny előtt?

– Természetesen, mint minden verseny előtt ideges egy kicsit az ember. Ez itt is bennem volt, csak a nagyobb tét miatt egy kicsit jobban. 🙂

A MARB mezőnyében versenyeztél éveken keresztül. Milyen élményeket szereztél az elmúlt évek alatt?

– Rengeteg sok jó emberrel ismerkedtem és barátkoztam meg. Sok versenyen vettem részt és mindig öröm és nevetés volt a vége. Nem az eredmény véget, hanem jó volt a hangulat és jót autóztunk.

Mi történt veletek a verseny folyamán?

– Szinte hibátlan hétvégénk volt. Az első gyors után valami lett a kardánnal és nagyobb sebességnél rázta az egész autót, de szombaton a második gyors előtt sikerült kicserélni és hibátlan hétvégével fejeztük be a versenyt. 🙂

A szuhai pályát kifejezetten élvezted. 🙂

– A szuhai pálya elsőnek nagyon rossznak tűnt és megtisztelve mentünk végig rajta, de a másodikra már több volt az önbizalmam és bátrabban sikerült végigmenni.

Láthatunk még az idei évben versenyezni a Rallye2 mezőnyében?

– Igen, szeretnék még idén menni Rallye2-ben. A Salgó Rallye van tervben, hogy ott elindulunk, de remélem a Rallye3 mezőnyében többször is látható leszek még az év folyamán! 🙂

Köszönöm a szüleimnek, hogy segítették a hétvégémet, a navigátoromnak, aki sokat segített, hogy elindulhassunk, a szervizben mindenkinek akik elkészítették a finom ételeket és a szervizidőben felkészítették az autót, hogy a céldobogóra eljussunk!!! 🙂 És köszönöm nektek is!!! 🙂
 

Comments are closed.