Családi hobbi a rali

Bakonya Kupa 2018 – MARB futam

Várkonyi Márk – Várkonyi István (Lada 2107)

Szia Márk! Sajnos az idei évben, még nem láthattunk benneteket versenyezni… Mi ennek az oka?

– Sziasztok! Igen, az idei évben ez volt az első versenyünk. Ennek az oka az idő és az anyagiak.

Mit tudhatunk a navigátorodról? 🙂

A navigátorom egyben édesapám. A pályafutásunkat együtt kezdtük, együtt tapogatózunk. 😁Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen az autót együtt építettük (építette) és szervizeljük.

Mi történt veletek az első három gyorsaságin?

Az első három gyorsaságit élveztük, próbáltunk egyre gyorsabbak lenni, hiszen kiestünk abból a kis csekély rutinunkból amit eddig szereztünk, hiszen tavaly augusztusban mentünk utoljára.

A negyedik gyorsaságit viszont már nem sikerült teljesítenetek…

A negyedik gyorsaságin kiállni kényszerültünk, mert sajnos eltört az üzemanyagvezeték a karburátornál és ráspriccelt a kipufogó leömlőre. Ez egy kisebb beszarást is eredményezett. 😁

Az idei évre újra csak ezt a versenyt engedhettétek meg magatoknak, vagy láthatunk még benneteket?

Az idei évben szeretnénk még menni pár alkalommal, majd ahogy a szájízűnknek megfelel.

Köszönöm édesapámnak a sok segítséget, illetve a páromnak és édesanyámnak, valamint köszönjük a Safety Ker Kft támogatását és bizalmát, és az Esel Cler Kft – nek.

Comments are closed.