Az újoncok domináltak a Peugeot Kupában Egerben

Tempós pályák, felhordásos kanyarok nehezítették meg a Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozatban szereplő párosok dolgát a magyar ralibajnokság idei harmadik futamán, az Eger Rally 2020 rendezvényen. A bajnokságot vezető Maricsekék összetörték autójukat a nagy igyekezetben. A két Kupás újonc, a Német-Adorján és a Tábori-Kulcsár párosok nagy csatáját hozta az élen a verseny, amiből az előbbiek kerültek ki győztesen. Táboriék az utolsó szakaszon nem tudtak elrajtolni, a Német Gábor – Adorján Szabolcs kettős nyerte a futamot, ezzel átvéve a bajnokságban is az első helyet három futam után.

Az aszfaltos egri versenyen hat Peugeot Kupás páros várta a délutáni rajtceremóniát, majd a két hosszú szakaszt a szombati versenynapon. Először naplementében, majd már az éjszakában kellett száguldozni az egerbaktai szakaszon, ahova nagyon sok néző látogatott ki megnézni a magyar ralibajnokság harmadik futamát. Német, Tábori, Hangodi volt az első versenynap sorrendje a Kupában az élen, ahol egyforma Peugeot 208 R2-es autókkal vívják külön csatájukat a versenyzőpárosok. A szervizparkban most is impozáns sátortábort alakított ki a Tagai Racing Technology és a kupás versenyzőpárosok csapatai, hiszen az egymás mellett álló hat sátor és hat egyforma versenyautó mindig különleges látványt nyújt az érdeklődőknek. Vasárnap kilenc gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie az indulóknak, melynek a végén patinás helyszínen, az egri Dobó téren felállított dobogón adták át a díjakat a legjobbaknak. A Peugeot Kupa dobogósai nem csak külön serlegeket, hanem pénzdíjat is kapnak az eredményeik után.

A legjobban a Német Gábor – Adorján Szabolcs duónak sikerült a hétvégéje. Ők lettek a leggyorsabbak, és a napi eredmények és az utolsó szakaszért járó bónuszpontokat is bezsebelve a maximális 19 pontot megszerezve átvették a vezetést a Kupa éves értékelésében is.

„Egy jól sikerült első nap után hibáztunk a vasárnapi első szakaszon. Egész nap ezt próbáltuk ledolgozni. Nehéz dolgunk volt, lassan fogytak a másodpercek. Próbáltunk egy lapra feltenni mindent. Sajnáljuk, hogy Ákosékat elérte a technika ördöge.” – nyilatkozta a futam után Német Gábor, aki navigátorával az idei szezonban csatlakozott a Kupások családjához.

 

Tábori Ákos is versenyzett már korábban Peugeot 208 R2 versenyautóval, de ő is csak az idén kezdte a Kupás szereplést. „Nagyon élveztük az első versenyünket, amit majdnem tudtunk teljesíteni. Óvatosan kezdtünk, aztán Gáborék hibáztak, az élre kerültünk. Ment a nagy adok-kapok, jó kis csatát vívtunk, aminek a vége az lett, hogy a vízpumpánkról leesett az ékszíj és az utolsó szakaszon nem tudtunk elrajtolni, az élről kellett kiállnunk.” – mondta kicsit szomorúan, de már a következő versenyre gondolva a miskolci pilóta.

 

Hangodiék és Hibjánék egyenlő ponttal érkeztek az Eger Rally-ra. Szoros meccset vívtak a versenyen, amiből ahol végül Hangodiék állhattak a dobogó harmadik fokára, de a bónuszpontok miatt továbbra is egyenlő ponttal folytatják a kupás versenyzést. Maricsekék megnyerték a szezonnyitó futamot, most egy felhordásos kanyar vetett véget idő előtt a versenyüknek. Viszló Csaba az első versenyt nem tudta befejezni, Egerben örömmel hajtott át a céldobogón, hiszen értékes kilométerekkel lett gazdagabb.

 

A bajnokság és a Peugeot Kupa következő fordulója a Vértes Rally lesz, október második hétvégéjén.

A Peugeot 208 Rally Cup Hungary végeredménye az Eger Rally-n:

1. Német Gábor Adorján Szabolcs Juhász-Média Kft. Peugeot 208 R2 1:10:33.0
2. Hangodi Bendegúz Patkó Gábor HQ Racing Sport Kft. Peugeot 208 R2 +1:31.7
3. Hibján József Szollár Csaba TMC Rallysport KFT. Peugeot 208 R2 +1:46.2
4. Viszló Csaba Czakó Janek Topp-Autó 2010 Kft. Peugeot 208 R2 +3:10.6
Maricsek Miklós Paizs Róbert Rally Café Racing Peugeot 208 R2 DNF
Tábori Ákos Kulcsár Dániel LPWM Sport Kft. Peugeot 208 R2 DNF

A Peugeot 208 Rally Cup Hungary nem hivatalos állása három forduló után:

1. Német Gábor Adorján Szabolcs Juhász-Média Kft. Peugeot 208 R2 29
2. Hangodi Bendegúz Patkó Gábor HQ Racing Sport Kft. Peugeot 208 R2 16
3. Hibján József Szollár Csaba TMC Rallysport KFT. Peugeot 208 R2 16
4. Maricsek Miklós Paizs Róbert Rally Café Racing Peugeot 208 R2 13
5. Viszló Csaba Czakó Janek Topp-Autó 2010 Kft. Peugeot 208 R2 6
6. Tábori Ákos Kulcsár Dániel LPWM Sport Kft. Peugeot 208 R2 2

Szerző: Dudás Endre (DuEn)

Versenyzői filmek és fényképek: RallyFeeling.hu 

Comments are closed.