Az irányvonal már megvan

Szegedi Máté a Rallye1 mezőnyében már jó pár éve navigál, azt viszont kevesen tudják róla, hogy Ő régóta tekergeti a volánt is, versenykörülmények között. Tervei szerint az idei évben a Rallye3 mezőnye előtt fog előfutni, tapasztalatot szerezni és már javában készül a 2020-as esztendőre. 

Hogyan nézett ki a versenyre való felkészülés, mennyi munka volt az autóval?

Ezt az autót Rákóczi Roland “Tíszí” barátom mindig karbantartotta, így most is Ő készítette fel, átnézte nekem A-tól Z-ig. Túl sok munka nem volt vele, igazából a tolókerekes váltó kapott egy nagyobb revíziót Molnár Zsolti kezei alatt. A többi inkább csak cicomázás volt, egy-két harci sérülés eltávolítása. Köszönöm itt is Roli áldozatos munkáját.

A rövid pálya várt most csak a mezőnyre. Hogyan jellemeznéd így a szakaszt?

Igen, sajnos csak a rövid… Nekem jobban tetszik, ha benne van a bánya is, az ottani technikás kanyarokkal, visszafordítókkal sokkal élvezhetőbb, szerintem erről mindenki így vélekedik. Mivel nagyon tempós a pálya közepe, így három perc alatt le is tudjuk az egészet, a komolyabb autókról nem is beszélve, nekik még kevesebb idő. Magyarán ahogy elrajtoltunk már vége is, de nem szomorkodunk, legalább még mehetünk.

Csak előfutóként álltatok rajthoz. Mi ennek az oka?

Az egyik oka, hogy egy minimális változtatás szükséges még az autón ahhoz, hogy mezőnyben mehessek. A másik oka pedig Én vagyok, rég mentem már. Igaz láthattatok párszor Kunmadarason, illetve egy-két rendezvényen, viszont hegyen menni teljesen más, mint a reptéri széles aszfalton csúszkálni. Most próbálom a kilométereket gyűjteni slick gumival, így nyugodtabban kezelem a helyzetet. Nem kell a stopperrel, illetve az ellenfelekkel harcolni, mondjuk hazudnék, ha azt mondanám nem nézegettem így is, hogy hova férnék be a mezőnybe. Az éven szerintem marad ez a taktika.

Volt már alkalom, hogy a salakon parádéztál ezzel az autóval de azért a hegyen teljesen más. Mennyire sikerült visszarázódni?

Ég és föld. Első körben feltettem utcai gumit hátra megszokásból, hogy majd a nézőknek csúszkálgatok. Na ez a terv megbukott, kétszer is magamra ijesztettem a pálya közepén, amikor nagy tempónál felúsztam, utána már pár helyen bátortalan voltam. Itt éreztem nagyon, hogy kell a verseny kilométer, hogy ezeket higgadtan lekezeljem. Visszafele már jobb volt egy fokkal, de mondtam a szervizben a második gyors után, hogy hátra is tegyünk slicket, egyébként is azt akartam gyakorolni, és itt rá is ébredtem, hogy így érdemes menni. Nagyon élveztük, majd ki ugrottunk a bőrünkből Ákossal. Eldöntöttem fejben, hogy ez lesz az irányvonal a jövőben is, amit követni kell, a csúszkálás pedig maradhat a salakra és a reptéri mókákra.

Ákos navigál neked. Már navigátor iskolát is nyitsz lassan? Vagy tudja a dolgát nélküled is? 😁

Igen, azt hiszem élvezném is, igaz nekem is van még mit tanulnom, hiszen jó pap is holtig tanul, viszont így az ismerősi körben próbálok segíteni ahol tudok. Most is a pályaírás napján egy-két barátommal átgurultam a pályán, segítettem felírni, átelemezni vagy értelmezni stb. Jól esik, hogy adnak a szavamra, tényleg önzetlenül segítek, hisz ellenfelek vagyunk, nem ellenségek. Ákos régi jó barátom, nagyon érdekli ez a sport, de nem volt tapasztalata, így az alapoktól kellett felépíteni az egészet. Lelkes, ami tetszik. Már tavaly feljártunk a Bükkbe, felírtunk útszakaszokat, ahol úgymond tanulta az írást és a visszamondást. Fontos volt, hogy megértse, hogy mit miért írunk és mit hogyan mondunk. Tavaly Kunmadarason már próbálgatta mellettem élesben, ahol tökéletesen diktált, megtalálta a ritmust az elejétől, és ez egyre jobban és jobban fog menni, ha benne is több kilométer lesz.

Hogyan tovább így a sikeresnek mondható próbafutam után?

Szeretnék még három Rallye3-as futamon rajthoz állni, a Szemere, Bükkszentkereszt és a Bózsva versenyen. Emellett egy-két Kunmadaras vagy salakos móka ha összejönne, annak nagyon örülnék. Remélem össze tudjuk rakni az anyagi hátterét, ez még azért képlékeny.

Köszönöm a segítséget és támogatást mindenkinek, nem utolsó sorban az Inter Europe Team Kft. -nek.

 

Comments are closed.