Amíg versenyben voltak, jól érezték magukat

M6LOG Int. Baranya Kupa 2017 – Zsebe Gábor / Tucsak Ákos (Skoda Felicia)

Szia Gábor! Az Iseum Ralin versenyeztél utoljára. Nem hiányzott a versenyzés?

Kettő hónap kihagyás után már nagyon vártuk a Baranya kupát, ami számunkra hazai pályának számított.

A pályákat mennyire ismerted előzetesen?

Markó Tibi és csapata szokásukhoz híven ismét egy szuper versenyt rendezett, nagyon jó gyorsasági szakaszokkal. A gyorsokon az Alsómocsolád – Mecsekpölöske kivételével már mentem.

Mi történt veletek a verseny első napján?

Idén nagyon kevés kilométert mentünk, ezért megbeszéltük Ákossal, hogy megpróbálunk fokozatosan gyorsulni, visszarázódni a versenyzésbe. Sajnos ez ismét nem sikerült, pedig az első napunk aránylag jól sikerült, de már akkor látszott, hogy a motorunk rakoncátlankodik.

A másnapi első kettő gyorsaságit még sikeresen teljesítettétek, az ötödik gyorsasági viszont már nem alakult valami szerencsésen a számotokra…

A második nap első körét még sikeresen teljesítettük. Az ötödik gyorsasági háromnegyedénél viszont elment az olajnyomásunk, ezért legurultunk a hetvehelyi beíróba és leadtuk a menetlevelet. 🙁 Nem volt jó érzés abszolút 9 és kategória 3. helyről kiállni, de ebben az évben már megszokott, hogy nem érünk célba. 

Amíg versenyben voltatok újra bizonyítottátok, hogy az abszolút tízben megkérdőjelezhetetlen a helyetek!

Összegezve a Baranya Kupát, amíg versenyben voltunk, jól éreztük magunkat az autóban. Szakmai részét nézve a dolgoknak nem ez volt életem versenye.  A Budapest Ralit kihagyjuk, de Mecsek Ralin mindenképpen indulni szeretnénk az ORB mezőnyében. Köszönöm a csapatomnak és támogatóimnak a segítséget!

Taneco Kft., Nestro Kft., V-boys kft., V- Profi Kft., Bakos Trafik, Hexin Kft., elektroboys.hu., Merlinhardver Bt., Terramax Kft., Méh-lak Bt., Bajai autókozmetika, WES Kft.,

Comments are closed.