“Amíg verseny van, élet van, boldogság van…”

Az Iseum Ralin való indulással és célba éréssel egy gyerekkori álma teljesült a Virág Tamás, Matics Barbara párosnak. A szimpatikus és őszinte fiatalokkal a szombathelyi verseny után beszélgettünk. 

Mit kell tudniuk az olvasóknak Virág Tamás autóversenyzőről?

Tamás: 2002-ben, azaz tizenegy évesen kezdtem el versenyezni, egy Polski Fiattal. A környékbeli rallysprinteken jogosítvány nélkül előfuthattam, illetve ügyességi versenyeken vettem részt, ahol első, második helyekkel zártam a megmérettetéseket. 2009-ben vettem részt először éles mezőnyben rallysprint versenyen, ez a Rábaringen volt, egy Horvát Boci Emlékversenyen. Itt még Opel Corsával, Nagy Dávid navigálásával indultunk, egészen 2011-ig mentünk ezzel az autóval, majd 2012-ben még egy versenyt mentünk Suzukival, amit nem igazán éreztem egy nagy durranásnak… Aztán 2014-ben jöttem rá, hogy mi az igazán Nekem való… 🙂 Ekkor vettem meg az akkor még zöld CIZ-089 rendszámú 2101-es Ladát, abban az évben már Bekő Benjaminnal az oldalamon versenyeztem. Győrben egy szlalomon repültük be először, majd a nyugati régiós kupasorozatban, a söptei rallysprinten indultunk vele és onnantól az egész évet teljesítettük. Ebben az évben ismerkedtem meg Barbival az ominózus söptei versenyen, ahol még külön-külön autóban nyomtuk az ipart… A 2015-ös szezon harmadik versenye óta már ő diktálja nekem az itinert. Azóta az autó nagyon sok változáson ment keresztül, főleg külsőleg-belsőleg, technikailag már egy-két extra van rajta, de sajnos így sem egy kakas a többi autóhoz képest, de mi nagyon szeretünk vele versenyezni.

Rendesen megfertőzött a család a ralival az évek során?

Barbara: A “fertőzés” elég korán kezdődött nálam, kb. fél évesen már babakocsiból “néztem” a Bajna-Lábatlan közt zajló szakaszt… 🙂 6-7 éves koromban már aktívan jártam versenyre, nagyon ritka volt, hogy nem jutottunk el egy-egyre. Ha megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam: autóversenyző leszek és Ladával fogok menni. Az arcok érdekesek voltak… 🙂 Az iskolában rajz órán mindig Zsigulit, VFTS-t rajzoltam.. Nagyon érdekelt a dolog, már akkor is minden gondolatom, figyelmem ez kötötte le! Kedvencem volt a Szombathely és a Mecsek Rallye, amiből az egyiken legalább már volt szerencsém versenyezni végre! Szóval “CSAK” ennyire voltam fertőzött kiskorom óta… 🙂 2013-ban kezdtem el végül versenyezni és úgy, ahogy előtte is, ez lett az egyetlen dolog, ami iránt az érdeklődésem nem tudott/tud változni, csak ez érdekel a világon, semmi más. Magától értetődő vágy, akarat volt bennem, hogy ezt csinálhassam. Amíg verseny van, élet van, boldogság van… 🙂

Miért pont az Iseum Ralit választottátok debütáló versenyként?

Tamás: Mindketten nagyon régóta szerettünk volna menni a Szombathely Ralin, gyerekkorunk óta álmodoztunk róla. Szerintem minden versenyautó murván él igazán, számomra a Ladával meg főleg nagyon élvezetes közlekedni ezeken a jó minőségű, murvás szakaszokon.

Az első napot nagyon élveztétek.

Tamás: Igen, először meg kellett csípjem magam, hogy tényleg ott vagyunk, már alig vártam, hogy elrajtoljunk az első gyorsaságin, nem mondom, azért remegett kezem-lábam… 🙂 A Szelestét nagyon elóvatoskodtam, kicsit vissza kellett rázódnom az autóba is, illetve ráhangolódni a murvára és persze a versenygumira, ami számomra szintén egy nagyon szokatlan és új dolog volt. A söptei gyorsasági oldotta bennem a hangulatot, annak ellenére, hogy feltartottak, bent a szakaszon az első lassítónál az egyik autó kötéllel elkezdte húzni a másikat, majd nem engedett el, elindult előttünk, egy ideig igyekeztem menni utána, de 1 cm-t nem láttam előre a portól. Majdnem elvittünk egy traktor gumit, akkor úgy voltam hagyok egy kis időt és úgy indulok az autó után, viszont nagyon hamar megint mögötte voltunk és a porában mentünk… Egészen míg ki nem ment a kör vége felé, mi pedig jobbra kanyarodtunk a második körre. Akkor már ki tudtam bontakozni, viszont az előtte való események eléggé lehúzták az időnket. A GPS adatok szerint azt hiszem 28 mp-et írtak jóvá számunkra, viszont ezt ilyenkor nagyon nehéz megállapítani, nyilván nagyobb volt a hátrányunk ennél, de legalább valamennyivel fényesebb lett így az időeredmény…

Az esti szervizben viszont ment a sürgés, forgás az autó körül, na de akinek Matics Misi az egyik szerelője… 🙂 

Tamás: Igazából semmi problémánk nem volt, a szokásos feladatokat végezték el az autón a fiúk, az első futóművünk nem állt jól, amiben igen… a fent említett fő szerelőm 😀, Matics Misi segédkezett nekünk, mint sok minden másban is, amit ezúton is nagyon köszönök neki!

A vasárnap már nem volt problémamentes számotokra, de azért csak behoztátok az autót a célba!

Tamás: Vidáman vágtunk neki a vasárnapi gyorsasági szakaszoknak, a Farkaserdő-Káld gyorsaságit külön nagyon vártuk mindketten, ez lett a kedvencünk. Az első körben csak kisebb technikai gondjaink voltak, elment a töltésünk és letört a váltókar teteje. A második körben a farkaserdei gyorsot sikeresen teljesítettük, azonban a hosszúperesztegi gyorsasági elején bent maradt a harmadik sebességi fokozatban a váltónk, így konkrétan szinte végiggurultunk a gyorson. A gyorsasági után a váltógondot orvosoltuk, majd épphogy elindultunk az utolsó időellenőrzőbe, a generátorszíjjal akadt össze a bajszunk… 😀 Mindkettőnk cipőfűzője ráment… Jelentős késéssel ugyan, de elindultunk vissza Szombathelyre, ahonnan “csak” tíz percet késtünk, így már csak a céldobogóra, majd a parc fermébe kellett begurulnunk…

Hogyan foglalnád össze a versenyeteket?

Barbara: A versenyünk nagyon sok tanulságot tartogatott nekünk, vegyes érzelmekkel teli. A versenyzés része nagyon élvezhető, tökéletes volt! A mi egységünk a Tomival nagyon jó, imádok vele versenyezni, nem volt ez másképp itt sem. Az autó nem igen akarta, már a rajtceremóniáról 31 percet késtünk, a szervízből kifelé megállt az autó a második lámpánál. Egyszerűen nem értettük, mi történhetett, én a kocsiban zokogtam, a Tomi meg majd megőrült. Mikor a műszerfal elkezdett füstölni, pontosabban a fordulatszámmérő vezetéke, széthúzta és elindult az autó, így besiettünk a rajtba és másnap megkezdődött a verseny. A Szeleste elég rossz minőségű volt sajnos a sok esőzés végett, majd a Söpte körgyors következett, amire négy évet vártunk, hogy újra mehessünk rajta, de feltartottak bennünket. Vasárnap az első kör után a legnagyobb probléma az volt szerencsére, hogy nem volt töltésünk és a váltókar teteje leszakadt, ezeket a szervízben orvosoltuk. A második körünk már nem volt ilyen egyszerű… Az utolsó gyorson harmadikban maradt a váltókar, viszonylag az elején. Lementünk rajta így, majd a gyors után Tomi megcsinálta, de valami nagyon megszorult, így nem volt egyszerű. Végre kis késéssel elindultunk, majd leesett a generátor szíj. Azt hittük agyvérzést kapunk… Nem került kevés időbe, de megoldottuk ezt a problémát is. Ekkor már hatalmas késéssel indultunk tovább és még a tankoló zóna is várt ránk… Végül tíz perc késéssel, de beértünk a következő időellenőrző állomásra, majd a célba. Nem volt egyszerű, de ekkor már nagyon boldogok voltunk!!!

Mik a további tervek a ralival kapcsolatban az idei évre?

Tamás: Júniusban Rábaring, júliusban Veszprém Rallye, szintén Rallye2 mezőnyében. Ennyi… Többet sajnos nem engedhetünk meg magunknak pénzügyileg, pedig nagyon szívesen versenyeznénk ebben a mezőnyben…

Barbara: A terveink sajnos nem húzódnak túl hosszútávra, sajnos konyhapénzből ezt nem egyszerű összerakni… Bár minden vágyunk ez és jó volna, mégsem tudunk sehogy sem menni egész évet. Pedig ez az irány lenne jó, nagyon élvezhető, pörgős dolog a Rallye2, mindkettőnknek nagyon tetszik. A következő most egy rábaringi verseny lesz számunkra júniusban, majd még megyünk egy Veszprém Rallyet, szintén a Rallye2 mezőnyében, amit már nagyon várunk!!! 🙂 Onnantól kezdve pedig nekünk is csak egy nagy fekete lyuk az egész…

Kiknek köszönnétek meg a segítséget?

Tamás, Barbara: Köszönjük a szervizes fiúknak: Kovács Öcsike, Kállai Tomi, Májkül… Köszönjük szüleinknek, Matics Misinek a sok támogató segítséget, tanácsot… Mindenkinek, aki szurkolt nekünk, hitt bennünk és akár csak egy kicsit is segített, hozzátett a versenyünkhöz! Veszprémben találkozunk! 🙂

Comments are closed.