WRC

A WRC téli meséje

Jó hír Svédországból! Miután az elmúlt években több alkalommal enyhe idő keserítette a szervezők életét, idén nem lesz gond, bőven van hó a pályákon. A Torsby-i rally központ körül hetek óta mély hó lepi be a tájat és tartós a hideg is. Ennek eredményeképpen a pályák állapota jó, egy héttel a 2018-as WRC második fordulójának kezdete előtt.

Glenn Olsson versenyszervező megkönnyebbülten nyilatkozott.

A fiúk megkönnyebbültek attól, amit az erdőkben tapasztaltak. Az utcák is tele vannak hóval, ami mindent vastagon beborít, azt mondhatom, hogy a körülmények szinte tökéletesek. Igazi téli körülmények vannak most, a verseny pedig az egyik leglátványosabb és leggyorsabb a szezonban. Az elmúlt években különböző körülmények voltak, de ezúttal úgy tűnik, igazi téli verseny vár a versenyzőkre és a nézőkre.” – mondta elégedetten Olsson.

Az elmúlt években ez nem mindig volt így. 2016-ban alig volt hó és jég, ami erőteljesen olvadt is, így a verseny szakaszainak törlésére vagy lerövidítésre volt szükség. Ez a veszély idén nem fenyegeti a versenyt; ugyan a hőmérséklet kissé emelkedni fog, de jelentős olvadásra nem kell számítani.

 

Az összeállítást készítette: Pintér György “Pinti” (www.pintiracing.hu) és Sipos Attila.

Comments are closed.