“A versenyautó” hozta a kötelezőt 2018-ban

A 2018-as év elején az 5-ös kategória bajnoki címének megszerzése volt a cél, amit sikeresen tudott is abszolválni a Kondella – Szilassy páros. A Solid Racing Team év végi levezetésként a Szilveszter Ralin is elindult, ahol Péterrel beszélgettünk, múltról és jövőről egyaránt. 

Milyen tervekkel indultatok neki a 2018-as évnek? 

– Nem titkolt szándékunk volt, hogy a bajnoki címért szállunk „harcba”, ezért az év elején ennek megfelelően készítettük fel az autót, és készültünk Mi is a szezonra. Év közben voltak nehezítő körülmények, de úgy látszik az Égiek is mellénk álltak, és sikerült elérni a célunkat.

Az autó a bajnoki címmel beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

– A Honda nekem mindig „A versenyautó” lesz, nem volt kérdés, hogy jó a technika, amiben ülünk. Sok időt, energiát fordítottunk arra, hogy a mezőny egyik legjobbja legyen, és ezt be is bizonyította. Műszaki hibánk csak amiatt volt, mert egyszer-egyszer hibáztam, és ennek következtében például szétjött a kipufogó, vagy felütöttem az elejét a rossz út miatt, és hengerfejes lett. 100%-osan meg vagyok elégedve ezzel az autóval.

Számotokra melyik volt az év legjobb/legsikeresebb versenye?

– Egyértelműen az Eger Ralit mondom. Hangulatban, pályákban hozzám az áll közelebb. Lehetnének kicsit technikásabbak a gyorsok, de összességében mégis ez az egyik kedvenc futamom. Idén is biztosan indulunk itt.

Az év legnagyobb “kalandja”?

– Nem kell sokat gondolkodnom. Az Iseum Rallye elég sok kalandot hozott, kezdve a teszten eltört féltengellyel, majd felütöttem az elejét egy bakhátas részen, miután elkezdett melegedni a motor, és a harmadik gyorstól 5000-es fordulatnál el kellett váltanom, hogy ne terheljem, így szenvedés volt végig menni, majd az utolsó gyorson, ami körgyors volt, kb. az ötödik km-nél kaptunk egy defektet. Egy versenyen sem szenvedtünk ennyit, mint ezen a futamon.

A Szilveszter Ralin viszont már az önfeledt szórakozáson volt a hangsúly.

– Ide mindig úgy megyünk, hogy elengedjük magunkat, megyünk, ahogy jól esik, nem akarjuk életünk féktávját a lassító előtt, vagy a legnagyobb kanyarsebességet, de mégis a saját tempónkat szeretjük autózni. Ettől lesz más ez a futam számunkra. De sajnos nem az első, ahol feltartanak, a körgyors jellege miatt. Ez nem is lenne gond, ha tisztelnék annyira a versenyző társakat, hogy egy-egy alkalommal belenéznének a tükörbe… És emiatt nem a legjobb szájízzel jöttünk el.

Csiripelik a madarak, hogy jövőre a Mitropa Kupában is kipróbálnád magadat.

– Igen. Nagyon sok jót hallottam erről a sorozatról, és szeretem magam megtapasztalni, hogy tényleg ekkora-e a különbség a hazai és a nemzetközi futamok között. Egyszer mentem a Croatia Ralin – bár az nem Mitropa futam -, de felejthetetlen élmény volt. Nem a kikötő mellett lévő szervizpark miatt. Az időterv, a versenyszervezés, pályabejárás lebonyolítás példaértékű. Melyik futam lesz, ahol indulunk, még kérdéses, de már nagyon várom.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Ecoffice Technology Kft. – Triumph Adler; EGROKORR Festékipari Zrt.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; RAIKER – www.raiker.hu; Nagy Béla e.v. – liftszerviz; Dokutech Center Kft.; Ital Logisztika Kft.; C+D Automatika Kft,; Kudo Trade Plus Kft,; Laurus-Conculting Kft,; Tower-Tech Kft,; Sulypont Bt.; Best-Vill. 2000 Kft.; KOOS WEBER Hungária Kft., ROBITLÁG Bt.; HUNIPER Permetező Kft., The Body Shop.

Comments are closed.