A Turán Frigyes – Bagaméri László kettős a második helyre érkezett a 2020-as Országos Magyar Rallye Bajnokság összesített értékelésében

Turán Frici és Bagaméri Laci izgalmas szombatot zárt a Rally Hungary versenyén, ahol a magyar bajnoki futam mellett az Európa-bajnoki értékelésben is rajthoz állt a páros a Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval. A Turán Motorsport összeszokott párosa végül a Magyar Bajnokság értékelésében  a negyedik helyen zárta a futamot, míg az ERC értékelésben a három legjobb magyar páros között végzett.

„A péntek esti szuperspeciál a Rabócsiringen jól sikerült, ugyan pár tizedet veszítettünk a rajtnál, de ezt ellensúlyozta az az élmény, hogy ennyi rali szerető ember előtt autózhattunk. A szombati napunk vízválasztó volt, kalandos nap van a hátunk mögött. A legelső szakasz körülbelül 10. kanyarjában kaptunk egy bal első defektet, így el kellett döntenünk, hogy megálljunk cserélni, vagy lejöjjünk a pályáról így. Végül mivel az egész szakasz nagyon saras volt, a legjobb döntésnek az bizonyult, hogy végig autózzuk a szakaszt. Így veszítettünk ugyan több mint három percet az élmenőkhöz képest, de az autónk tökéletes volt, elkezdtünk gyorsról gyorsra felzárkózni” – mondta Turán Frici.

„Nehéz körülmények között, nagyon melós pályákon versenyeztünk, ahol folyamatosan változtak a tapadások. A nyitott részek jól autózhatók voltak, az erdei pályaszakaszok viszont sarasak, vizesek, küzdelmes versenynapot zártunk szombaton. Az elején a többiekkel ellentétben megpróbáltunk vizes gumikkal kezdeni, ami jól is működött a saras pályákon, amíg a defekt keresztül nem húzta a számításainkat. Ezt követően már csak nyomtuk a gázt, és próbáltuk a legjobb formánkat hozni. A szurkolók végig inspiráltak minket, rengeteg üzenettel, zászlóval találkoztunk, jó érzés volt, hogy ennyien támogatnak minket” – folytatja Bagaméri Laci.

„Voltak olyan gyorsasági szakaszok, ahol a nemzetközi mezőnnyel is tarkított Európa Bajnoki mezőnyben a 4. helyet szereztük meg, és végül majdnem a legutolsó helyről indulva sikerült a magyar bajnokságban is 4. helyen zártuk a versenyt. Ez a helyezés, valamint az, hogy Vincze Feriék és Velenczei Ádámék sem tudták folytatni a Nyíregyháza Rally-t, nagyon megváltoztatta a magyar bajnoki összetett állását. A negyedik helyről így feljöttünk a másodikra. 

Reggelre meg kellett hoznunk egy nehéz döntést a csapattal. A vasárnapi versenyt, ami innentől kizárólag az ERC értékelésben számítana, nem folytatjuk, hanem ezeket a megmaradt kilométereket szeretnénk már az ORB-t záró, murvás Mikulás Rallye-ra való felkészülésre fordítani. Egyeztettünk a csapattal, közös tervünk a Magyar Bajnokságban felérni a csúcsra, amire a mostani eredménnyel nagyobb esélyt látunk, mint a negyedik helyről. Egy célért dolgozunk, mindenki úgy gondolta, hogy ez most a legjobb döntés. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, hogy szombaton velünk voltak és velük együtt felérhettünk a bajnokságban a második helyre. Reméljük, Veszprémben is találkozunk! – zárja gondolatait Frici.

Forrás: Just Creative

Fotók: RallyFeeling.hu

A páros idei versenyzői filmjei. 





Comments are closed.