A sorozat folytatódott. Folytatódik?

A Krampek Nándor – Kovács Gergő páros a Baranya Kupa után a Salgó Ralin is sikeresen célba hozta a technikát és ennél nagyobb öröm nem is érhette volna a srácokat. Egyre jobban összecsiszolódnak az autóban és elmondásuk szerint a további folytatás sincs kizárva. Sőt!

A Baranya Kupa után újra összeültetek. Sikeres pároson ne változtass elven indultatok újra együtt?

Krampek Nándor: Igazából annyira jó volt a hangulat közöttünk a kocsiba és azon kívül is, hogy adódott egy lehetőség, én kérdeztem tőle betudna-e ülni és nem kellett sokat győzködni, amíg igent mondott! 🙂

Kovács Gergő:  Igen, nagyon örültem neki, hogy itt is együtt tudunk menni, mert mondhatni ezek a gyorsaságik nekem félig-meddig hazaiak.

Tizenegyen indultatok egyedi rajtengedéllyel és rögtön az első szakaszon egy hatodik időt jöttetek. Bíztatok a hasonló folytatásban?

Krampek Nándor: Próbáltunk mindenhol úgy menni, hogy kihozzuk magunkból, amit csak lehet. Az az igazság, hogy a verseny közben nem figyeltem az eredményünket, csak arra koncentráltam, hogy magunkhoz képest gyorsuljunk és magabiztosabban vezessek!

Kovács Gergő: Igazából mi már egymás között a verseny előtt leszögeztük, a célunk a versenyen a cél, viszont amikor leértünk az első gyorsról, mi is meglepődtünk az eredményen. Sokkal rosszabbnak éreztük belülről.

Szép lassan elfogyott a kategóriátok a verseny folyamán, ti viszont végig kiegyensúlyozottan versenyeztetek.

Krampek Nándor: Igen, sajnálom, hogy sokuknak adódott problémája, nálunk szerencsére most sem volt semmi különösebb gond, így tudtunk a versenyre koncentrálni.

Kovács Gergő: Sajnos sokan kiestek a kategóriából. Próbáltuk tartani magunkat a célunkhoz és gyorsulni, gyorsról gyorsra, de biztonságosan.

A verseny végét az eső miatt igencsak elspóroltátok.

Krampek Nándor: Így van, nekünk az volt a lényeg, hogy célba érjünk és ezt sikerült is elérni. Nem mertem gyorsan menni, mert amikor a rajthoz álltunk, akkor kezdett el esni az eső, mind a két utolsó gyorsaságin és nem tudtam mennyire tapad a slick gumi az esőben! 😀

Kovács Gergő: Igen, az utolsó szervizben sem változtattunk semmit a gumikon, ugyanis ott még jele sem volt a felhőszakadásnak, de a Viszlás-Kazár szakaszt hála Istennek még szárazon teljesítettük, utána jött a csúszkálás! 🙂

Milyen érzés volt begurulni a legendás Salgó Rallye céljába?

Krampek Nándor: Nagyon jó élmény volt, főleg ilyen sok ember előtt átgurulni a célon. 🙂 Nekem ez nagyon nagy dolog, egymás után két Rallye2-es versenyen is célba sikerült juttatni az autót!

Kovács Gergő: Nagyon, nagyon jó. Főleg, hogy Nándival tehettem meg ezt és levettük már másodjára is a rontást az autóról.

Lehet még folytatása a közös versenyzéseteknek?

Krampek Nándor: Semmi sincs kizárva, nagyon jó hangulat van ilyenkor a versenyen!

Első sorban a családomnak köszönném meg, hogy újra indulhattunk egy ilyen jó versenyen. Másodsorban Karner Zoliéknak a sok segítséget, Gergőnek és apukájának a csütörtöki elszállásolást, a szervizes fiúknak, mert megint nagyon jól oda tették magukat!
Külön köszönet jár még a Nyarifolia.hu-nak és a Tibike Bőrike Bt.-nek, RallyFeeling.hu, Hajóka.hu!

Kovács Gergő: Én bízom benne, hogy lesz folytatása a közös autózásunknak. Köszönöm szépen a lehetőséget az egész Krampek családnak!

Comments are closed.