A példátlan összefogással sem sikerült elhódítani a bajnoki címet

A második gyors után még úgy nézett ki, hogy nem csak a kategória hanem az év végi bajnokság is meglehet a Deli László – Losonczi Csaba párosnak az 53. Mecsek Ralin.  A sors viszont máshogyan akarta… A verseny utáni napokban beszélgettünk Lacival. 

Milyen tervekkel, céllal érkeztetek az 53. Mecsek Ralira?

– Hasonló céllal érkeztünk Pécsre, mint Salgótarjánba is, nyerni szerettünk volna, viszont itt a két kör miatt nem fért bele a taktikázás. A céldobogón is említettem, hogy tizenhárom éves koromban egy osztálykirándulás alkalmával jártam utoljára Pécsen, sajnos még versenyt nézni sem voltam, így a pályák teljesen idegenek voltak, de elsőre is világossá vált, hogy a háromból két pálya kedvezni fog nekünk, pláne miután csütörtökön esni kezdett!

A csütörtöki napon egy prológgal kezdtetek a Plázánál. Tetszenek ezek a szlalomszerű megmérettetések?

– Nekem személy szerint tetszenek a prológok! Régen sokat szlalomoztam, de behúzva felejtett kézifékkel most próbáltam ki először…! 🙂

Másnap igencsak saras pályák várták a versenyzőket.

– Tudtuk, hogy a szűk, saras pályák kedveznek majd nekünk, de nem akartunk fejjel a falnak menni, csak a lehető legnagyobb előnyt kiépíteni Árpádtetőre, ahol sejtettük, hogy nem leszünk előnyben.

A nehézségek ellenére is vezettétek “félidőben” a kategóriátokat.

– Bejöttek a számításaink, minden a tervek szerint alakult, még egy megtisztelt Árpádtetővel is! Vezettük az első kör végén a 2WD Kupát és a Lada Kupát is, amihez nyilván kellettek az “űr-Zsigulis” defektek is. A legfontosabb számunkra a 2WD Kupa volt, ami a második gyors után úgy nézett ki, hogy nem csak Mecseken, hanem azzal a (fel)állással év végén is meglehet!

A vége viszont megint nem lett happy end…

– A vége valóban nem lett az… 😞 Az ötödik gyors előtt már láttuk, hogy ha mindenki marad a helyén, akkor nem lesz meg az év vége, de a verseny simán! Ezzel a felfogással álltunk rajthoz, tényleg rizikómentesen mentünk, de körülbelül kettő kilométer után kaptunk egy bal első defektet, ami azért is bosszantó, mert nem beeséssel szereztük! Egy jó tíz kilométert mentünk így a célig, ezzel borult is minden… ”Elsőből utolsók”, azért Árpádtetőn végiggurultunk még, hogy ott legyünk a célban, azonban Merényi Zsoltiék rumliztak egyet az utolsó gyorson, így meglett a harmadik hely a 2WD Kupában, de igazából nem tudok őszintén örülni ennek. Azért gratulálunk minden célba érkezőnek ezen a túlélő versenyen!

A Rallye2 bajnoksága véget ért az idei évre. Szeretnétek még valahol indulni az idei évben?

 

– Mennénk még igen, például a Mecsek Rallye első két gyorsaságiján, Sátán és Mályinkán a lefelében, vagy mondjuk Szuhán párat! 😉 Viccet félretéve, ennyi volt idén a versenyzés, ez a Mecsek Rallye sem volt már betervezve, de a támogatók és pár versenyző társunk segítségével ott tudtunk lenni! Nagy valószínűséggel jövőre az Eger Ralin találkozunk majd. Remélem Csabival fogok tudni jövőre is menni, hiszen nem csak egy navigátort és egy sofőrt találtunk egymásban hanem barátot is!!!

Köszönetet szeretnék mondani az egész éves támogatásért azoknak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre: HE-ÚT Építőipari Kft., Tiszák Kft., Agria-Merci Kft., Szilárd Autodiagnosztikai Bt, SAME 2000 Kft., Gulf, egriajto.hu, ponyva21.hu és Hankook. Külön köszönet Higany Pistinek, páromnak Anikónak, családomnak és a barátoknak, akik mindenben mellettem álltak!
Nem utolsó sorban pedig hatalmas köszönettel tartozunk azon versenyző társaknak, akik önzetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy részt tudjunk venni az idei Mecsek Ralin! Véleményünk szerint ez példátlan a mai világban!!! Köszönjük Yondi, Berta Jocó, Strider Zoli és Volosinovszki Misi!!!


Comments are closed.